Mennyi kávéitalt lehet létrehozni eszpersszóból és habosított tejből? Többet, mint amit el tudsz képzelni! A legismertebb és egyelőre a legkedveltebb azonban kétségtelenül a kapucsínó.
Olasz ital osztrák gyökerekkel
Annak ellenére, hogy a kapucsínó Olaszországban született 1900 körül, az osztrák elődei valamivel korábbra mutatnak. Az első írásos feljegyzés a kapuziner italról 1805-ből származik. Az osztrák kávézókban már azokban az időkben is készítették ezt a finom kávéitalt tejszínnel és cukorral. Megnevezését a helyi kapucinusok ruházatának színéről kapta. Olasz környezetben a cappuccino, mely szó szerint kapucnit jelent, fokozatosan alkalmazkodott a kapucsínó jelenlegi formájához.

Annak ellenére, hogy Olaszországban a kapucsínóról már a második világháború előtt is említést tesznek, a modern kapucsínó, ahogy ma ismerjük, csak az után keletkezett. Születése az 1950 körüli időkre tehető, amikor megkezdődött az ún. crema ideje. A technika fejlődésének köszönhetően az új kávéfőzők képesek voltak nagy nyomást kifejteni, melynek segítségével a baristák készíthették az eszpresszót gazdag krémes habbal, de könnyen habosíthatták a tejet vagy a tejszínt is.


Danka kedvenc kávéja: „Szerintem a kapucsínóhoz a Guatemala a tökéletes kávé. A tej kellemesebbé teszi gyümölcsösségét, csokoládés tónusait pedig épp ellenkezőleg kiemeli.“
Miben különbözik a kapucsínó a tejeskávétól?
Többen gondolják még ma is, hogy a kapucsínó csak egy egyszerű kávé tejjel. Ez így azonban nem teljesen igaz. A hagyományos kapucsínó lényege három egyenletes réteg felépítésén alapszik: eszpresszó, habosított tej és felvert hab.
TIPP! A piac már számos lehetőséget kínál a tehéntej helyettesítésére, amelyek nemcsak a vegán életmódot követők, de a különböző intoleranciában szenvedők számára is alkalmasak. Sok ilyen ún. növényi eredetű tej gyönyörűen habosítható és felhasználható a professzionális latte art-hoz is.
Minden kapucsínó alapja elsősorban egy jól elkészített eszpresszó. Az emberek az esetek többségében a sötétebb pörkölést és keserűbb tónusokat részesítik előnyben, a kapucsínóban azonban gyönyörűen érvényesülnek a kevésbé savas, világosabb pörkölésű kávék is. Kávéválasztékunkból a kapucsínóhoz tökéletesen illik a Cuba Serrano Superior, Colombia Medellin, vagy a gyümölcsösebb Ethiopia Dimtu Tero. A kávékeverékek szerelmeseinek pedig a Piano és Harmonelle keverékeinket ajánljuk.


Az Olasz Nemzeti Intézet szerint 25-30 ml eszpresszóhoz kb. 125 ml habosított tejet kell hozzáadni. Hűtött tejnek kell lennie minimum 3,5% zsírtartalommal, ugyanis éppen a zsír biztosítja a megfelelő habosítást. A kapucsínót előmelegített kapucsínós csészében, vékony mikrohab réteggel illik felszolgálni.
A kapucsínó elkészítési módja: Klasszikus vagy modern megközelítés
A kávé világában is töretlen a fejlődés, továbblépés és modernizáció. Nincs ez másképp a kapucsínó esetében sem, mely szintén végigjárta fejlődése útját.


Baška ajánlata: „A kapucsínóhoz nekem leginkább a Cuba Serrano Superior kávénk ízlik. A szójatej gyönyörűen lágyítja jellegzetes keserűségét, ugyanakkor megőrzi teljes ízét.“
A kapucsínó elkészítésének klasszikus megközelítése, amellyel még mindig találkozhatunk Olaszországban, vagy a legtöbb szlovák kávézóban, azon a meggyőződésen alapul, hogy ennek az italnak az egyedisége egyértelmű felépítésében rejlik. A kapucsínó három egyenletes összetevője az eszpresszó, a tej és a hab, amelyeket a klasszikusok szerint el kell választani egymástól, ezáltal meghatározva nemcsak az ital megjelenését, hanem az ízét is.
TIPP! Nem javasoljuk a lágy mikrohab tetejét fahéjjal vagy kakaóval megszórni – ez jelentősen megzavarhatja a minőségi kávé ízét és a jól elkészített tejhab szerkezetét.
A modern megközelítés azonban azt állítja, hogy a vastag, nehéz tejhab ideje már lejárt, a cappuccino felszínét lágy, levegős mikrohabnak kell alkotnia. A fehér, formátlan „párna” helyett a baristának képesnek kell lennie arra, hogy a habosított tejből tökéletes latte art-ot hozzon létre. A cappuccino ízvilága is más kell, hogy legyen – minden kortynak harmonikusnak és ízletesnek kell lennie, tehát az egyes rétegek közti különbséget nem lenne szabad érezni.
Szintén érdekelheti Önt: Ristretto: az eszpresszó kávé öccse
Akár a régi vagy az új iskola hívei vagyunk, attól a kapucsínó elkészítése még ma is a barista képességeinek vizsgája. Végtére is, a kapucsínó nem egy egyszerű kávé tejjel…
Válaszd ki kedvencedet a kapucsínóhoz
-
Kóstolócsomag – Modern díjazott kávék
Hat gyümölcsös ízvilágú kávé, melyek a nemzetközileg elismert Great Taste versenyen díjat nyertek.
9 199 Ft Részletek -
Piano
Egyedi 100%-os arabica keverék, amely a kellemesen gyümölcsös és mogyorós-csokoládés tónusaival szólít meg.
4 399 Ft Részletek -
Colombia Felice Medellin
Elnyeri tetszését a lenyűgöző mogyorós csokoládé illata és a fehér csokoládé finom tónusai.
3 499 Ft Részletek