

Idén is, immáron harmadik alkalommal vettünk részt a világ egyik legmegbízhatóbb gasztronómiai versenyén, a Great Taste-en. Összesen 4 espresso kávénknak sikerült díjat nyerni. A gyümölcsös espresso kávék jeleskedtek A tavalyi szünetet követően – amikor, ahogy a cégek többsége: egész más…
Igyekszünk állandóan fejlődni és javítani szolgáltatásainkat, ezért is döntöttünk úgy, elkezdünk együttműködni a Packeta logisztikai céggel.
Tavaly sok kérdést küldtek nekünk kávéinkról, ezért kiválasztottuk a leggyakoribbakat.
A kávé pörkölése a kávéipar egyik legizgalmasabb mozzanata, általa ugyanis a zöld kávébabok pár perc leforgása alatt a csésze kincsévé válnak.
Az új év pörkölőüzemünkben nagy változást hozott! Gépparkunk új családtaggal bővült – megérkezett a Giesen W45A pörkölőgép. Ez a történet róla szól.
A tavalyi sikerünket a Great Taste nemzetközi gasztronómiai versenyen sikerült idén is megvédenünk. Ez esetben mind a 4 bejelentett eszpresszó kávénk díjat nyert.
Vessen egy pillantást színfalaink mögé és nézze meg, hogyan készül a fantasztikus szlovák kávé!
Idén először vettūnk részt az egyik legnagyobb nemzetközi gasztronómiai versenyen, a Great Taste-en.
A kézműves termékek mindig is elbűvöltek minket. A folyamat, amelynek során az alapanyag maximális pontossággal átalakul végtermékké, a mai napig elbűvöl bennünket …
Tudjon meg többet arról, hogy a szlovák kávé hogyan tündökölt a tengeren túl a Coffee Review versenyen.