Fogyasztanak a terhes és szoptató nők koffeines kávét? Ha igen, milyen gyakran és milyen mennyiségben? Mit szólnak a koffeinmentes kávéhoz? Ezt szeretteük volna megtudni a nemrégen készített online közvéleménykutatásunkban.
Miért készítettük ezt a közvéleménykutatást?
Immáron 13 éve foglalkozunk specialty kávé pörköléssel. Naponta találkozunk emberekkel, akik a kávét imádják és naponta isszák. Szintén naponta találkozunk azzal a ténnyel, hogy mindamellett, hogy a kávét általánosságban nagyon szeretik, de a készítéséről és az egészségre való hatásáról csak nagyon keveset tudnak, annak ellenére, hogy ezeket az információkat nagyon fontosnak tartják.
A koffeinmentes kávé egy különlegesen tipikus téma, amiről még a legszenvedélyesebb kávérajongók is csak nagyon tudnak, vagy tudásuk elavult, sőt, sokszor helytelen információkkal rendelkeznek. Mivel az utóbbi években észrevettük a koffeinmentes kávé fogyasztásának növekvő trendjét nemcsak a környező európai országokban, de fokozatosan Magyarországon is, úgy döntöttünk, hogy legfőbb ideje némi információval szolgálni ehhez a témához.
Ezt a közvéleménykutatást 4 európai országban végeztük, pontosabban Magyarországon, Csehországban, Lengyelországban és Szlovákiában. Magyarországon összesen 1003 résztvevője volt, a legnagyobb százalékban terhes nők 29-38 éves korig. Több információt itt talál.
3 kismamából 2 úgy gondolja, korlátozni kell a koffeinfogyasztást
Létezik egy olyan bevett társadalmi nézet, miszerint a terhes és szoptató nőknek korlátozni kellene a koffeinfogyasztást. A fő oka az, hogy a koffein feldolgozása nagyon összetett és kimerítő folyamat az anya szervezete számára, így a babának is. A koffein a placentán keresztül a magzathoz is eljut, és nagyobb mennyiség esetén nemcsak a stresszhormonok szintjét emelheti, de fejlődési problémákat is okozhat, mivel korlátozza más fontos tápanyagok felszívódását.
A „minél kevesebb kávé, annél jobb“ kijelentést a megkérdezettek 68,28%-a megerősítette, akik szerint a terhesség és szoptatás alatt ajánlatos korlátozni a koffeinbevitelt, sőt, mi több: a többség szerint napi 1 csészére.
Nagyon érdekes volt számunkra megtudni, hogy annak ellenére, hogy a megkérdezett nők 5%-nak nincs egyértelmű véleménye a terhesség és szoptatás alatti kávéfogyasztásra, 9,48% úgy gondolja, hogy egyáltalán nem lenne szabad kávét inni. Az előbb említett adatok szerint egyértelmű, hogy ezekre a témák megvitatására több időt kellene fordítani.
Érdemes egy csésze kávé után megfigyelni a gyermek viselkedését, saját vérnyomásunkat stb., és eszerint módosítani a fogyasztáson. Valamint attól is függ, mekkora a szoptatott gyerek: 1 év fölött szerintem már nem befolyásolja.


A megkérdezett nők több, mint 72%-a napi egy csésze kávéra csökkentené a kávéfogyasztást
Annak ellenére, hogy a tudósok a terhes és szoptató nők számára biztonságos koffeinmennyiséget illetően nem egészen értenek egyet: egyesek szerint napi 100mg, mások szerint 150-200mg, mi azt valljuk, hogy a kevesebb több. Ezt egy a British Medical Journal által 2008-ban megjelentett kutatás is alátámasztja, miszerint a legbiztonságosabb mennyiség legfeljebb napi 100mg koffein, mely 1-2 csésze espressonak felel meg.
Annak ellenére, hogy a megkérdezettek túlnyomó többsége naponta több, mint egy csésze kávét iszik, 72,93% úgy gondolja, hogy terhesség és szoptatás alatt le kéne csökkenteni a koffeintartalmú kávé fogyasztását, és pedig ideális esetben napi 1 kávéra.
Viszont itt fontos megjegyeznünk, hogy a koffeintartalom nemcsak a kávé fajtájától, de az elkészítéstől is függ. Egy bögre instant, vagy forrázott kávé egy 2,5dcl bögrében garantáltan több koffeint tartalmaz, mint egy karos kávégépből származó espresso, amelyben 47-64mg koffein található. Ez gyakorlatban annyit tesz, hogy míg napi két espresso tökéletesen biztonságos, napi kettő „bögrés” kávéról ez már nem biztos, hogy igaz. Nem is beszélve más koffeinforrásokról, melyekből a nők terhesség vagy szoptatás alatt tudatlanul is koffeint visznek be.
Eleinte napi 1, legfeljebb 2 kávéra csökkentettem az adagot. Szoptatás alatt az újszülött mellett az első napokban teljesen kihagytam a kávét, majd később megengedtem napi egyet, később kettőt, sőt jelenleg hármat is – de a gyermek már másfél éves, szóval az anyatej már csak a táplálék kiegészítő része.


A kismamák kávéznak, mert szeretik az ízét
A kávé a világ legkedveltebb italai közé tartozik. Nemcsak finom aromája és kiváló íze miatt, de a kávé sokak számára kiváló energiaforrás. Nemutolsósorban a kávézás sokaknak barátokkal vagy családtagokkal eltöltött kellemesen pillanatokat, kikapcsolódást jelent. Ezen állítások legtöbbjét végül is igazolták az eredmények is.
A megkérdezett kismamák vagy terhes nők 67,99%-a kávézik, mert imádják az ízét, és 60,69%-ának a kávézás kellemes szertartás és kikapcsolódás. A megkérdezettem majdnem fele, egészen pontosan 45,67% szerint a kávét elsősorban a koffein serkentő hatása miatt isszák.
Ahogy mondani szokták: a jót könnyű megszokni, így a következő tény nem volt meglepetés, miszerint a megkérdezett nők 28%-a megszokásból issza a kávét. Manapság már viszont köztudott, hogy a minőségi specialty kávé sok, az egészégre pozitívan ható anyagot tartalmaz, például antioxidánsokat vagy különböző vitaminokat és nyomelemeket, melyek jó hatással vannak főleg fizikai erőnlétünkre. A közvéleménykutatásból viszont kiderült az is, hogy a nők csak nem egész 16%-a tud a kávé ezen a jótékony hatásairól. Mi viszont reméljük, hogy legalább ennek a közvéleménykutatásnak köszönhetően egyre többen és egyre többet tudnak meg ezekről a jótékony hatásokról, valamint megtudják, hogy vannak nemcsak biztonságos, de előnyös alternatívák is.
Imádom a kávét, az ízét, az illatát és a hatását. Most pár hónapra megválok tőle, de már most örülök, amikor majd újra, lelkiismeretfurdalás nélkül élvezhetem. A kávé számomra társadalmi esemény, amikor leáll az idő és az a pár pillanat csak az enyém.


A nők több, mint 73%-a pozitívan látja a koffeinmentes kávét, de…
Míg a koffeinmentes kávé külföldön már évek óta közkedvelt, de gyakran akár ízben is egyenrangú alternatívája a koffeintartalmú kávénak, Magyarországon csak nemrég kezdett a köztudatba kerülni. Ez összefüggésbe hozható a kézműves pörkölőkkel is, melyek a specialty kávékra szakosodtak, aminek köszönhetően a kávérajongók akár otthon, vagy munkahelyükön is ihatnak minőségi és főleg frissen pörkölt kávét.
Az összes résztvevőt tekintve, egészen 73,48%-nak vannak pozitív gondolatai a koffeinmentes kávéval kapcsolatban. Mindenekelőtt biztonságosnak, finomnak és egészségesnek tartják. Összesen 31,69% gondolja úgy, hogy a koffeinmentes kávé biztonságos.
A koffeinmentes kávé alapvető „funkcióját” tekintve, de az ízzel és minőséggel kapcsolatos nem mindig jó tapasztalatoknak köszönhetően természetesen sok résztvevő afelé hajlott, hogy a koffeinmentes kávé gyenge (41,68%), felesleges (24%), vagy éppen ízetlen (9,99%). A tényt, hogy sokan még nem ittak minőségi specialty koffeinmentes kávét, az is igazolja, hogy egészen 72%-uk a koffeinmentes kávét szupermarketben veszi, de az is, hogy az ízét illetőek csak átlagosnak találták, így az 5 csillagból 3,5-et ítéltek neki.
Önöknél találtam meg az isteni Zero szemes kávét, így mindhárom terhességem alatt naponta ezt ittam 🙂 és rászoktattam az apósom is. ❤️ Ez a kávé csodálatos!
Próbálja ki Ön is koffeinmentes kávénkat – imádni fogja az ízét!
Legyen Ön terhes, szoptató kismama, vagy csak egy olyan személy, akinek különböző okok miatt korlátoznia kell a koffeinbevitelt, mindenképpen válasszon minőségi, frissen pörkölt kávét! Kínálatunkban találhat nemcsak koffeinmentes kávét, de alacsony koffeintartalmú kávét is – mindkettő mindig frissen minőségi pörkölt, a biztonságos svájci vizes módszerrel készült specialty kávé. Ha pedig érdekli Önt, hogyan vélekednek az európai V4-es országok anyukái a kávéfogyasztásról, mindenképpen kövessen minket továbbra is.
Világminőségű specialty kávét pörkölünk
Pörkölőnk 2009-ben indult, és azóta sok kávérajongó szívébe lopta be magát nemcsak itthon, de külföldön is. A nemzetközi díjaknak köszönhetően, mint például a Coffee Review (USA, 2013) és a Great Taste (UK, 2019 és 2020) kávénk Európa élvonalába került, amivel elnyerte nemcsak a szakközönség, de a fogyasztóink figyelmét is. Egyszóval kávénkat szeretettel pörköljük.