A közelgő nyárra való tekintettel úgy döntöttünk, bemutatjuk pörkölőnk kedvenc kávéitalait és elkészítésüket!
Kevert kávéitalok, melyeket muszáj kipróbálnia!
Nyár van, éppen hazaérkezett munkából, végre jön a jól megérdemelt nyugalom és az egyetlen dolog, ami a tökéletességhez hiányzik egy jó kis frissítő kávéital. Éppen ezért készítettünk el Önöknek 5 kiváló nyári kávéital receptet, melyeket könnyen elkészíthet otthon is és a kellemesen frissítő hatásuk mellett fel is pörgetik egy kicsit. Lássuk hát őket!
1. Cold brew – hidegen lúgozott kávé


A cold brew-hoz szükségünk lesz:
- kávé – a mi választásunk a Kenyu Tekangu Tegu
- szűrt víz – hideg vagy szobahőmérsékletű
- zárható edény, illetve olyan, melyet le tudunk fedni.
- papírfilter
Cold brew – elkészítés:
1. A kávét frissen zsemlyemorzsa finomságúra daráljuk. Lemérjük a szükséges kávémennyiséget: a cold brew 1:10 arányban készül, tehát 1g kávé 10ml vízhez.
2. A lemért, frissen őrölt kávét beszórjuk az edénybe, beleöntjük a vizet majd jól megkeverjük. Ezután már csak lefedjük, hűtőbe tesszük és 12-18 óráig hagyjuk lúgozódni.
3. Ezután kivesszük a kávét a hűtőből, átszűrjük papírfilteren és felszolgáljuk: tisztán, jéggel, cukorral vagy egy kevés tejjel – csakis Önön múlik.
2. Espresso tonic – a kávé és a tonik frissítő keveréke


Az espresso tonic-hoz szükségünk lesz:
- eszpresszó – mi az El Salvador La Joya-t ajánljuk
- tonik – ha csak lehet, valami jobb fajta
- citrus – narancs vagy lime jó lesz
- jég
Espresso tonic – elkészítés:
1. A jeget a pohárba tesszük, hogy jól lehűljön, majd ráöntjük a tonikot.
2. Elkészítünk egy friss eszpresszót, melyet egy kávéskanálon levezetve egyenesen a tonikba öntünk.
3. Végül feldobjuk pár csepp friss narancs- vagy limelével, ha bio minőségben van, akár egy csík narancs- ill. limehéjat is beletehetünk.
3. Affogato – egy felpörgető kávésdesszert


Az Affogato-hoz szükségünk lesz:
- eszpresszó – ezesetben a Duetto-t választottuk
- vaníliás fagylalt
Affogato – elkészítés:
1. Elkészítés előtt a poharat, amelyben az affogato-t elkészítjük betesszük lehűlni a fagyasztóba.
2. Majd 1-2 gombóc fagyit teszünk a pohárba, illetve többet, ha úgy tartja kedvünk ;-).
3. Elkészítünk egy friss eszpresszót vagy doppio-t, megint igaz, hogy mindenki saját preferenciája szerint, majd ráöntjük a fagyira.
4. Jeges Majo – jeges kávé kardamommal


A jeges Majo-t French presszen készítjük a következő alapanyagokból:
- Brasil Santos kávé
- lehűtött zsíros 3,5 %-os tej
- kardamomos nád- ill. barnacukor
- jég
Jeges Majo – elkészítés:
1. Előkészítjük a pohárba a jeget és hagyjuk lehűlni a poharat.
2. 1-2 kanál kardamommal kevert barnacukrot teszünk a French press-be, majd a tejet és a kávét.
3. Bezárjuk a French press-t, a dugattyú ütemes mozgatásával felhabosítjuk, majd jégre öntve felszolgáljuk.
5. Tropicalia – rumos-kávés egzotikus ital


A Tropicalia-hoz, melyet shaker-ben készítünk el szükségünk lesz:
- eszpresszó – ehhez Cuba Serrano Superior kávénkat ajánljuk
- kókuszvíz
- rum
- jég
Tropicalia – elkészítés:
1. Előkészítjük a pohárba a jeget és hagyjuk lehűlni a poharat.
2. Beleöntjük az összes hozzávalót egy shaker-be, majd 20 másodpercig rázzuk, hogy jól összekeveredjenek.
3. A lehűtött pohárba tálaljuk extra jéggel, fém vagy üveg szívószállal, esetleg egy szelet gyümölccsel.
Kedvenc kávéink nyári italokba
El Salvador La Joya
Single origin 100% arabica a kakaó, a vanília és az édes citrusfélék telt tónusaival.
Duetto
Kellemesen édes kávé a gyümölcsszörp és a keserű csokoládé ízével, tökéletesen sűrű cremával.
Cuba Serrano Superior
Tökéletes, mogyorós-karamellás kávé sűrű cremával és a dohány keserű tónusával.
Kenya Tekangu Tegu
Világos pörkölésű prémium kávé, amely a grépfrút, a virágok és a málna frissítő tónusaival csábít.